„Ma már másképp bábáskodok…”
Budapesten élek, és életvezetési tanácsadóként dolgozom közel egy évtizede. Abban segítek, hogy a hozzám járók jobban megértsék a problémáik, konfliktusaik lelki hátterét – mert ezzel közelebb jutnak a helyzeteik elviseléséhez, illetve a megoldásához. Számtalan gonddal keresnek meg: meddőség, vagy párkapcsolati problémák, a gyermekkorból hozott traumák, a fájós családi minták feltárása stb.
A pályámat szülésznőként kezdtem, 1987-ben Szegeden. Pici korom óta mindig is babákkal és anyukákkal akartam foglalkozni, és érdekes kanyara volt a sorsnak, hogy a tudtom nélkül kezdtem ugyanabban a kórházban dolgozni, ahol én is születtem. És az volt az akkori intézetvezető főnővér, aki édesanyám szülésznője 1969-ben…
A mai eszemmel és tudásommal célirányosabban fogtam volna neki a segítő szakmának, de ez 18 évesen a lehető legjobb döntés volt. Szerettem azt az intézetet, és nagyon szeretettem várandós anyákkal dolgozni. Pedig az akkoriban teljesen más volt, mint most. Nem volt benne ennyire a köztudatban, hogy a gyermekáldásra és magára a várandósságra testileg – lelkileg érdemes, és kell készülni. A szülő nőknek nem volt választása; „készen kapták” a beöntést, a borotválást, a gátmetszést, a hanyatt fekve szülést és „nem kiabál, hanem nyom!” vezényszavakat. Kizárólag az adott nőgyógyászon múlott, hogy mennyire tudta meghitté és emberségessé tenni a körülményeket. Egy-egy elhivatott bába akkor ehhez kevés volt.
És nem igazán volt akkoriban az sem téma, hogyha valaki nincs jóban önmagával, vagy gond van a párkapcsolatával, akkor arra a gyermek sem volt megoldást hozni...
Ma már szerencsére nagyon sok fóruma van az önismereti munkának – ezen belül pedig az anyává (sőt, az apává!) válás témájának.
A mostani munkámat is tudom „bábáskodásnak” nevezni. A hozzám jövőkben – néha sok fájdalom árán – de megszületik, világra jön valami új felismerés, valami jövőjüket segítő erő. Szülésznőként sok tragikus helyzettel találkoztam, főleg, mert a szegedi klinikán a legtöbb időmet azon az osztályon töltöttem, ahol a veszélyeztetett terhesek, és a babáikat elvesztett asszonyok feküdtek… A mostani munkám során is rengeteg emberi fájdalommal találkozom. Ezeket megszokni nem lehet.
Nem tudok elfásulni az emberi fájdalommal szemben, de a sok tapasztalat segít abban, hogy hatékonyan maradjak jelen. Részvéttel, empátiával, de megtartó erővel…
Nekem sajnos nem adatott meg a szülés élménye. 20 éves korom óta folyamatosan vágytam gyerekekre, de két méhen kívüli terhességgel elveszítettem a petevezetőimet, és a hat lombikprogram alatt beültetett babáim nem maradtak meg.
Most, 43 évesen egy ragyogó, 10 hónapos kisfiú örökbefogadó édesanyja vagyok, és innen nézve már azt mondom – kár a meddőségi kezelésekkel eltöltött évekért… Kisfiunk szülőanyjával a 35. terhességi héten találkoztunk, és végtelenül becsüljük őt a sok fájdalom árán meghozott döntéséért. Kisregényt lehetne persze írni arról, hogy a hazai szociális helyzet nem teszi lehetővé a nehéz helyzetben lévő anyák anyagi megsegítését. A Gyámügy nevelőszülőkhöz, vagy intézetbe helyezi a gyerekeket. A nyílt örökbefogadás egy olyan lehetőség, amikor a szülőanya talán mégis azt érezheti, hogy gondoskodik a gyermekéről. Nehéz sorsok, nehéz téma…
Nagyon hálás vagyok, hogy vele együtt „szülhettem” abban a békéscsabai kórházban, ahol csodálatos szülésznők és csecsemős nővérek segítettek mindannyiunkat. Az orvos inkább csak tiszteletteli és csendes szemlélője volt az eseményeknek. Lehetővé tették a háborítatlan vajúdást, és a gátvédelemben levezett szülés – így a kisfiunk szülőanyja a második napon már haza is mehetett (gyógyulni, gyászolni, és a családjával lenni). A férjemmel pedig babás kórtermet kaptunk, és az első perctől kezdve mindhárman együtt lehettünk.
Meggyőződésem, hogy a nők lelkiállapota és valamennyi fel nem tárt problémája alapvetően befolyásolja a termékenységet, a várandósságot, és a szülés minőségét. Szerencsére ennek a területnek ma már komoly szakirodalma van, és sok önismereti csoportban lehet ezeken dolgozni.
Mondok néhány példát: Ha valaki nagyon nehéz vajúdással jött világra, vagy az édesanyja hatalmas félelmeket élt át, mert számtalan vetélése volt, vagy hirtelen császármetszést kellett végezni, vagy egy nyakra tekeredő köldökzsinór kockáztatta az életét – ez mind, mind nyomot hagy! Mivel a magzat érzelmi szimbiózisban van az édesanyjával, az „ő lelkében fürdik”, így átveszi, átérzi valamennyi érzelmét. És nagy eséllyel ez mind a felszínre fog kerülni akkor, amikor ő vár kisbabát, vagy amikor ő szül. Az is nagyon fontos, hogy egy nő valóban biztonságban érezze magát a párkapcsolatában.
Egy kisbaba érkezése nagy csoda, de cseppet sem könnyíti meg az életet. Magával hozza fáradtságot, a kimerültségből fakadó ingerültséget és rengeteg megoldandó konfliktushelyzetet. Két ember között meg kell lennie az összhangnak, a közös nyelvnek, tudniuk kell egymással beszélniük ahhoz, hogy ezt kezelni tudják.
Abban sem hiszek, hogy a nevelés ösztönből jön. Ez egyszerűen nem igaz. Tudatos ránézés nélkül mindannyian azt adjuk (sajnos) tovább, amit mi is kaptunk. Nagyon tetszik, hogy ma már a szülésre készülők megismerkedhetnek a választott intézménnyel, a szülőszobával, és ha szeretnének, már egészen korán választhatnak maguknak szülésznőt, sőt dúlát. Az anyaságra készülés rengeteg szorongást is a felszínre tud hozni – jó, ha szakmai és női támogatást is kapnak a kismamák olyanoktól, akik szerint „nincs felesleges, vagy buta kérdés”. És könnyen elérhető, sok információ segíti őket a döntéseikben – hogy elfogadják-e az oxytocint, a szülésbeindítást, hogy jelen legyen a párjuk… Ha azt érzik, részt vehetnek a folyamatban így is, az növeli a magabiztosságukat és fura mód még a megélt fájdalmaik intenzitását is.
Vannak olyan helyzetek, amikor a gátmetszés elengedhetetlen, de alapvetően nem hiszek a szükségességében. Csak a szülés levezetőjének teszi kényelmesebbé a folyamatot… A sebgyógyulás, a heg későbbi rugalmatlansága semmit nem segít az asszonyoknak a nőiességük visszaszerzésében. De tény, hogy az ilyen szülésre készülni kell. Mozgás, edzettség, intimtorna, megtanulni ellazulni, átadni a testnek és a fájásoknak az irányítást… Nem lehet az „irodából” elmenni szülni és azt várni, hogy az elcsigázó vajúdás után maradjon erő a kitolásra. És hát a testnek megvannak a határai, és egy mai, rendesen táplálkozó (ne adj’ isten, de végig magzatvitaminozó!) anyuka jó nagy babát tud növeszteni.
Szerintem az anyukák helyzetét is könnyíti, ha egy (számukra is szimpatikus) szakemberhez kötődhetnek, aki kapkodás nélkül szánja rá az idejét. A terhes gondozásban a szülésznők ugyanolyan kompetensek tudnak lenni, mint az orvosok. Ha gond van, akkor pedig úgyis felelősségteljesen megosztják az aggodalmaikat az orvossal.
Mind szülésznőként, mind most segítő foglalkozásúként az empátiámat érzem a legfontosabb tulajdonságomnak. Van, aki „szeretet anyunak” hív… Arra nincs rálátásom, hogy az egészségügyben ma dolgozók hogyan tudják feldolgozni az elfáradásaikat, vagy az esetleges motiváció vesztésüket. Pedig nagyon fontos kérdés, hogy „ki segít a segítőnek?” Ki veszi az ő vállukról a terhet? Kivel tudják megosztani azokat az emberi helyzeteket, amelyek őket is megviselik. Nekünk, akik emberi sorsokkal foglalkozunk, kötelező rendszeres „karbantartásra” járni. Észre kell vennünk, ha valaki elcsigáz bennünket, ha nem szimpatikus és mégis jól kísérni őt az úton. Nem kell és nem is lehet szentté válni, de az, aki emberekkel foglakozik, hatalmas felelősséget hordoz. Minden szakmában.
Ha már ennyit emlegettem az önismereti munkát, szívesen említek babavárással, párkapcsolattal, gyerekneveléssel kapcsolatos ilyen könyveket. Amelyek nem csak hasznosak, de olvasmányosak is…
Párkapcsolat
Pál Ferenc: A függőségtől az intimitásig. Vágy, élmény, kapcsolat (Kulcslyuk kiadó)
Dr. Lukács Liza: Ágytól asztaltól… Evészavarok és párkapcsolati problémák (Máshogy kiadó)
T.P. Malone, P.T. Malone: A bensőséges kapcsolatok művészete (Ursus Libris)
Családi háttér, gyermekkor
Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság (Kulcslyuk kiadó)
Mesterkurzus: Családi boldogság, családi pokol? (Jaffa)
Alfred R. Austermann, Bettina Austermann: Dráma az anyaméhben (Hellinger intézet)
Eric Berne: Sorskönyv (Lélek kontroll)
Susan Forward: Mérgező szülők (Lélek kontroll)
Meseterápia
Kádár Annamária: Mesepszichológia (Kulcslyuk kiadó)
Szülés, születés
Rüdiger Dahlke, Margit Dahlke, Volker Zahn: Út az életbe (Holistic)
Hidas György, Raffai Jenő, Vollner Judit: Lelki köldökzsinór – beszélgetek a kisbabámmal (Helikon)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése